2012. november 1., csütörtök

Halottaink emlékezete

Kicsit talán furcsán hat a kijelentésem: a keresztény ember számára a halál is szent. A keresztény világképben a halál nem egy megváltoztathatatlan és reménytelen dolog, hanem éppen ellenkezőleg: az örök élet folytatása egyéni földi életünk után egy másik "dimenzióban".

Az ortodox keresztényeknél - ahogy tapasztalom - ez még inkább igaz: egyházképük alapvetően mind az élő, mind a már hazaért keresztények egészét öleli fel. Sőt, tulajdonképpen mi, élők vagyunk rosszabb helyzetben, mi csak bekapcsolódunk abba az örökké tartó Szent Liturgiába, amit a hazaért szentek már az időtől függetlenül gyakorolnak.

Nem mintha nem fájna az elmúlás és a bizonytalan ideig tartó elválás. De ezt nem teszi reményvesztetté pusztán a halál ténye.

Az ortodox keresztények nem csak így, november elejének környékén gondolnak szeretteikre. És nem csak a holtakra. Hanem minden egyes alkalommal ezt teszik, amikor gyertyát gyújtanak a templomokban. A halottakért gyújtott gyertyát általában homoktálcába vagy a Keresztre feszített Megváltó ikonja előtti gyertyatartóba helyezik, miközben megemlékeznek róluk és imádkoznak értük is.

A halottakra emlékezés különleges napjai azonban nem csak a maiakra korlátozódnak, sőt! Az ortodox egyházi évben külön emlékezés történik a már hazaértekről, az elhunytakról a Lelkek (vagy Halottak) Szombatjain:

  • a Nagyböjt előtti 2. héten, húshagyó szombaton, az ítéletre emlékeztető vasárnap előtt;
  • a Nagyböjt második, harmadik és negyedik szombatján;
  • Húsvét utáni vasárnapot (= Tamás vasárnapja) követő hétfőn vagy kedden;
  • Pünkösdöt megelőző szombaton.

Egy ima az ortodox imakönyvből:
Lelkeknek és minden testnek Istene, aki eltiportad a halált és eltaszítottad az ördögöt és életet ajándékoztál a Te világodnak, Temagad Urunk, nyugosztald N. szolgád (szolgálód, szolgáid) lelkét fényes helyen, virányos helyen, a felüdülés helyén, ahonnan száműzetett minden fájdalom, bánat és sóhajtás. Minden bűnt, amelyet szóban, vagy cselekedetben vagy gondolatban elkövetett (elkövettek), mint jóságos és embereket szerető Isten bocsáss meg; mert nincsen ember, aki a földön élne és ne vétkeznék. Mert egyedül Te vagy, Urunk, bűn nélkül való, a Te igazságosságod örökkévaló igazságosság, és a Te igéd igazság. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Te elhunyt N. szolgád (szolgálód, szolgáid) feltámadása, élete és megnyugvása, és Néked zengünk dicsőséget a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon tudok azonosulni azzal amiről írsz.
    Egy maradandó gyermekkori élményem, amikor a nagyapám temetésén a koporsója végénél megállnak rokonaink, ismerőseink, és közülük valaki mélyen meghajol.
    Igen a halál, a távozás pillanata valóban szent! Nem az életünk részeként éljük meg, mert kicsit különös, mihez is hasonlíthatnám? Mint a mondaton belül a gondolatjel, mert van folytatás. És mi a pont? Hát a feltámadás!

    Ez az ortodox ima nagyon szép. El szeretném kérni és használni egy szerkesztett képeslapon. Mire hivatkozzam, a honlapodra, vagy az ortodox imakönyvre? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Sári Mama!

    Természetesen az ortodox imakönyvre kéne hivatkozni, nem rám!

    Szeretettel, J.)

    VálaszTörlés